Egy napon az erdőbe látogatott a Gyémánt Tündér.

Az erdőben szomorú, unott és boldogtalan állatokkal találkozott.

“Miért kell egy gyereknek nyolcévesen megtalálni az életcélját?”

Van, hogy sok rossz történik. Van, hogy sok kicsi rossz. Van, hogy kevés nagy rossz. És van, hogy sok nagy rossz.

Szabadon áramlik, mondják. Korlátok, akadályok nélkül.

Felfedeztem egy kincset. Ragyogni kezdett.

Nincs szükség görcsölésre, elvárásokra.

Vannak született tanítók. Tanítanak minden mozdulatukkal, lélegzetvételükkel, tanít a szemük, mosolyuk, még a csendjük is.

Április 10- én reggel a Sárszentmiklósi Általános Iskola 3. b osztályában izgalommal készülődtünk.

Azt mondtam a tanárnőnek, hogy előfordul, hogy a második óra, azaz a foglalkozás végén a gyerekek nem mozdulnak.

Hiába dicséred meg.

Neki nem ez számít. Nem kell ömlengened, hogy mennyire nagyon jó.

Beléptél az ajtón.

A kabátod a fogasra tetted. Gyorsan körbenéztél. Tetszett, amit láttál.

Szünet van. Két rajzos óra között.

Dorka nagyon lelkes. És nagyon örül, hogy ott lehet.

Kisvárosi iskola. Kint hideg, bent jó. Nagyon jó.

Sokat, sokakkal beszélgetünk a találkozások alkalmával. Sok szuper gyerekek, akik picit elbújtak.

Elkezdi lelkesen… szépen alakul.

Szerinted legalábbis.

Mindenki meg akar mindenkit változtatni.

Mert azzal, hogy megváltozik, jobb lesz neki. Mi van, ha neki már eleve jó úgy?

Írtunk egy gyors témazárót.

Viccnek indult.

Amikor nem kell megmagyarázni. Nem kell indokot keresni. És amikor mégis kell, akkor bizony nem megy.

Nem kell görcsölnöd. Nekem így jó lesz.

Nem kell előre tervezned. Nekem úgy tökéletes, ahogy van. Csak két dolgot tegyél meg.

Sosem tudhatod, mikor jön el. Mindig akkor, amikor nem is számítsz rá?

De, picit számíthatsz rá, mert a megérzéseid jók. De erre nem lehet felkészülni.

A hős jó figura: megment és megszabadít a gonosztól. Kiáll érted és harcol.

Nem vagyok hős. Ne haragudj.

Üzenet érkezett.

Ebben az üzenetben valaki nagyon lelkes volt. Változást szeretne. Mert olyasmik történtek vele és gyermekével, amik nagyon nagyon bántják az embert.

“Egy költő veszett el benned!”
“Egy festő veszett el benned!”

Ahh.

– De Robi, nem kivételezhetünk. Minden gyerek egyforma itt.
– Tényleg? Hm. Mintha ott lenne egy rövidebb hajú.
– Ja nem úgy. Egyformán kell őket kezelnünk.

Fogalmad nincs.

Fogalmad nincs, hogy mekkora ajándék vagy! Fogalmad nincs, hogy mit veszít a Világ, ha nem adod önmagad!

Akkor most mindenki gondolkodjon el... sóhaj.

"Akkor most mindenki gondolkodjon el a múlt szünetbeli viselkedésén! Mert nem szóltam, de azért nem vagyok vak.

Figyelnek, de nem látnak. Hallgatnak, de nem értenek. Van tovább is:

Szívet dobbantanak, de nem éreznek.

Ölelnek, de nem szorítanak.

Sírnak, de nem könnyeznek.

Ahhoz, hogy a dolgok ugyanolyanok legyenek, mint eddig, mindent ugyanúgy kell csinálni. Mert akkor nem ártunk senkinek. Akkor béke van. Akkor jó a langyosvíz.

Tészta a tepsin. Krém a tálban.

A krém gyengéden fedi be a tészta felületét. Magától nem folyik szét, kenni kell. Aztán jön a tekerés. Egyenletesen, finoman. Belülre sok krém kerül.

És akkor, ott, abban a pillanatban megláttam a szemében.

Valahogy mindig azt éreztem, hogy tesztel engem. Valahogy mindig mintha az lett volna az arcán, hogy oké, de mire jó ez az egész. Úgysem lesz jobb. Úgysem változik semmi. Haladjunk.

Van egy mágneses táblám a műhely oktató szobájában. Rajta három pici mágneskorong.

Sosem unatkoznak. Hol így vannak, hol úgy. Na nem lelkileg, hanem ahogy oda vannak tapadva. Mindig máshogy.

Egy mágneskorongot minden normális ember lapjával tapaszt fel, nem? Ki akarná, hogy leguruljon?

Kánikula - már reggel 9-kor 28 fok. A parton picit elviselhetőbb.

A kavicsok sisteregve örülnek, ha végre elhalad egy szárnyashajó, és vizesek lehetnek.

A neveket megváltoztatva íme egy villámgyors messenger-coaching:

A főszereplő: Judit. Judit 13 éves, hetedikes. Dúl a szerelem, dúl a kamaszkor, dúl a lázadás. Összetört szívek, nagy drámák korszaka. Épp az egyiknek kellős közepén vagyunk. Juditot régóta ismerem, szüleit is. Ezért fért bele ez így, messengeren keresztül.

Ez az az eset, amikor más szavai ezerszer többet érnek, mint bármilyen csodás fogalmazás:

"Kedves Robi!

Nagyon szeretném elmesélni Neked nagyon röviden, mert kell, hogy tudj róla, hátha egy-egy nyűgös napon eszedbe jut és jobb kedvre derít, tovább lendít. 

Levél érkezett, melyre nyilvánosan küldöm válaszom:

"Kedves Robi! 

Hideg este, de bent meleg. Palacsintaillat, rozoga asztal. Nyekergő szék.

A kislány ügyes. A kislány alkot. A kislány rajzol. A kislány szép. De ez nem elég.
A kisfiú szinte kitűnő. A kisfiú alkot. A kisfiú rajzol. A kisfiú már nagy. De ez nem elég.