Amikor nem kell megmagyarázni. Nem kell indokot keresni. És amikor mégis kell, akkor bizony nem megy.

Miért? Nem tudom. Csak. Ez jött. Így lett.

A világban annyi minden történik. És szinte mindent meg akarunk magyarázni. A földrengést, a baleseteket, a kormánypuccsot. Elemezzük, bölcseskedünk. Szakértünk, forgatjuk, nézzük a múltat innen, onnan.

A valódi értékeket nem kell elemezni. Tudjuk, hogy ott van. Szavak nélkül is.

Tudod, milyen, amikor a szeretet úgy körbeleng két embert, hogy szinte cikázik körülöttük, nyolcasokat ír le, rájuk tekeredik és továbbáll, aztán újra és újra visszatér?

Tudod, milyen, amikor csak egy pillanatra megborzongsz, és tudod, hogy valami nagy dolog van itt?

Tudod, milyen, amikor valaki már pusztán a jelenlétedtől átváltozik és ragyog?

Tudod, milyen, amikor Te, már pusztán valaki jelenlététől ragyogsz?

Ezt nem lehet megmagyarázni. Nem lehet megindokolni, alátámasztani, bizonyítani és elemezgetni. Nehéz ám. Mert azt szoktuk meg, hogy mindennek oka van. Azért van, mert. Azért tesszük, mert.

A szeretetnek nincs oka. A szeretet csak úgy van. A szeretet mindentől független.

A szeretet megért. Ott van és körülvesz. Közel hoz egymáshoz. Megdobbantja a szívet és hagyja az agyat csak fürdeni ebben az örömben.

Sok ilyen pillanatot kívánok. Nagyon sok és nagyon hosszú ilyen pillanatot.

Robi