Te jó ég mekkora ajándék! Nem hiszem el!

Sosem tudhatod, mikor jön el. Mindig akkor, amikor nem is számítsz rá?

De, picit számíthatsz rá, mert a megérzéseid jók. De erre nem lehet felkészülni.

Ismered azt az érzést, amikor egy helyiségben szinte “vágni lehet” a tehetséggel átitatott levegőt? Amikor hirtelen nem tudod, mit is csinálj, annyira boldog vagy ettől? Legszívesebben befagyasztanád ezt a pillanatot és csak néznéd, hallgatnád, éreznéd?

Hú, gyerekek, komolyan végem van ám. Gondoltam, kizongorázom amit érzek, de a fele sem jött ki. Aztán gitároztam, de az is kevés volt. Hát mit csináljak, falat bontsak? Őrület!

A tehetség olyan megmutatkozása, ami mérhetetlen – jó értelemben vett egyszerűséggel és szerénységgel párosul. Lelkesedés, ami végtelen kitartást szül. Kíváncsiság, ami csodákra sarkall. Új dolgok kipróbálására. Kísérletezésre. Mert megpróbálom, igen, mert tudom, hogy valamennyire jól meg tudom csinálni. De nem ám csak valamennyire jól. Húszezerből két valaki képes csak erre. Elhiszed, Ilonka?

ilonka-gyemantbogar.jpg

Elhiszi. És abban a mosolyban ott a végtelen boldogság. Amikor valami olyat kapunk, amit szinte fel sem tudunk dolgozni. Mert én megmondom a szemébe, hogy “csoda vagy”. Hidd el, láttam már néhány gyereket alkotás közben. Csodásakat. Nekik is megmondtam. És neked is mélyen a szemedbe nézek. Hangom meg sem rezdül, nem figyelek semmi másra. Csak egyszerűen megmondom a szemedbe végtelen örömmel: Csoda vagy.

És amikor látom rajtad, hogy elhiszed… Ilyenkor az ember nem a szájával mosolyog, tudod? A szemével. Tisztán, őszintén, sallangok nélkül.

Kiváltságosnak érzem magam. Köszönöm a lufikkal és színekkel teli délutánt, Ilonka! Találkozunk legközelebb is, és megint libabőr, mosolytenger, boldogság!

Robi